FeklandCsak néhány vers, némelyik sms-nek készült, némelyik pedig randira lett rögtönözve... ;)
Mindeféle...
Ember vagyok, hibákkal és erényekkel,
ember vagyok, álmokkal és reményekkel.
Ember vagyok, ki utat keres,
néha téved, néha sikeres.
Ember vagyok, és remélem,
magam egyszer megértem.
Ember vagyok, az út nehéz,
szélein ott a kétségbeesés.
Ember vagyok, és jól tudom,
társ kell, ki segít utamon.
Ember vagyok, tökéletlen,
ám hibáim is éltetnek engem.
Ember vagyok, mélázgató,
olykor-olykor álmodozó.
Ember vagyok, hibákkal és kételyekkel,
ember vagyok, vágyakkal és reményekkel...
"Tessék vigyázni, az ajtók záródnak."
Az emberek folyton utazni akarnak.
Meleg, zaj, piszok, így közlekednek a népek,
közöttük én is ott lépkedek s élek.
Lépkedek és nézelődöm,
néha magamban élcelődöm.
Itt egy szép lány, ott egy jó ing,
Nini, amott egy sünis kulcstartó ring!
Ahány ember annyi féle,
saját világ, s élet élve.
Idősek vagy fiatalok,
a tömegben mind magányosok.
Ahány ember annyi féle,
saját világ, s nem néz félre.
Más gondjával nem törődik,
kapaszkodik, préselődik.
Ki könyvet búj, ki újságot olvas,
Ki telefonál, ki zenét hallgat.
Sok az ember, a legtöbb csendes,
a padlón tépett újság repdes.
Így utaztam szépen csendben,
a pesti metrón a tömegben.
Utam végén még rámszólnak:
"Tessék vigyázni, az ajtók záródnak!"
Bátortalan levél, ennyi csak a kezdet,
Oly semmiség mi meghozza a kedvet.
Lehet ritka, ki ilyen levelet reptet,
De aki megteszi bizony sokat nyerhet.
Olyat láthat, s találhat mit nem is remél,
Gonoszkodót kire várni bármennyit megér.
Szolmizáljunk mondod, s szavad elér,
Zavaromban elhallgatom nekem ez mennyit ér.
Ügyetlenül s félszegen, van mit mégis tehet,
Lám elbûvölsz s gondolatom így is elérhet.
Egypár szó, kép sokat megtehet,
Telefonon csevegünk ha élõben épp nem lehet.
Épül a szótár, de nem féltem,
Soha attól mit benne megértem.
Nem feledem, itt a szülinapod és remélem,
Ajándékod elkészül, mosolyod vele elérem.
Pár sor, épp csak kitölti e lapot,
Olyan ami talán felderít egy arcot.
Te vagy, kinek kívánok most szép napot:
!
Robog a vonat, száll az éjben,
kattog a kerék, suhanunk a sínen.
Kint a sötétségben itt-ott fények,
mint megannyi csillag, éppúgy égnek.
Hazafelé tartok, de oda még soká érek,
így üldögélek s csak a sötétségbe nézek.
A távolságon merengek, mit épp átlépek,
eljutni valahová, ez a célja az egésznek.
Egy bátortalan lépés, mit követ egy másik,
így indul az út, melynek végén ott a Másik.
Bánat, öröm, kétely, ez mind ott kutyagol,
mint egy Cica ki hol fúj, hol dorombol.
De megteszem mit jónak érzek,
még ha néha-néha rosszul is lépek.
Mert hiszem a jót és hiszem a szépet:
az életen veled mégis végig érek!
Szikrázik a nap, ragyog a táj,
itt csücsül egy F.E.K. , aki épp rád vár!
Bámulja a tavat, mit kezd unni már...
